Axel médiaaxel.huextrem.hubudomagazin.huhegyem.hugo4Infos.husportime.hu21szamurájbankhirek.hu
Axel RSS
axel.hu  |  2010. március 05.   |  13:06
350 millió forint a magyar pókeres zsebében
Koroknai András az eddigi legnagyobb nyereményt hozhatja haza Los Angelesből.


Hihetetlen magyar siker született a Los Angeles-ben a WPT LA Poker Classic főversenyén.

Mint ahogy korábban már beszámoltunk róla, Koroknai 'Kori' András a legtöbb zsetonnal került a verseny döntő asztalához.

Az ötnapos verseny csak azért tartott hat napig, a döntő előtt a játékosok kaptak egy nap pihenőt.

A döntő hat résztvevője közül ketten (Richard Kamran és Jean-Claude Moussa) hamar kiestek. Koroknay ekkor már csak a második legtöbb zsetont birtokolta, a rövid szünet utáni első jelentősebb leosztásában sokat elveszített, mivel egy rosszul végződő blöff alaposan megapasztotta zsetonjai számát. Ezután nem sokkal azonban némi szerencsével nemsokára sikerült feldupláznia magát.

Már csak hárman voltak, amikor az addig legtöbb zsetont birtokló Raymond Dolan ellen Koroknay újra sikeresen duplázott, és így elég zsetonja volt már a korábbi osztásoknál többször vele csatázó Tri Huynh kiejtéséhez. A magyar játékos a végén tehát egyedül maradt Dolannel, ráadásul az ő 13 450 000 zsetonjával szemben Dolan már csak 1 450 000-t tudhatott magáénak.

A rövid szünet utáni végjátékban aztán úgy nézett ki, hogy Dolan végre megnyer egy all-int, egy kőr király river azonban meghozta a várva várt színt Koroknainak, így övé lett a bajnoki cím.

A trófea mellé Koroknai 1,788,040 dollárt, azaz mai árfolyamon majdnem 350 millió forintot nyert, győzelmével ráadásul megelőzte Tóth Richárdot is a magyar profit ranglistán.

hir24.hu

Megannyi Fekete Péter: akiknek nem fekszik a világbajnokság
Tíz ismert pókerjátékos. Mindannyian milliomosok. Egy dolog köti össze őket: egyiküknek sincs WSOP-karkötője, pedig a tudásuk és tapasztalatuk meglenne hozzá.
Furcsa és gyilkos szerencsejátékok – Az orosz rulett
Fogunk egy revolvert, kiürítjük a tárat, és beleteszünk 1 darab lőszert. Aztán megpörgetjük a tárat, és egy gyors mozdulattal visszacsapjuk a helyére. Ezután a pisztoly csövét a halántékunknak illesztjük, és meghúzzuk a ravaszt. A tapasztalatok szerint az áldozatok 90 százaléka erős alkoholos befolyásoltság alatt játszott.
Lehet, hogy ott hideg van, de a pókert melegen ajánlják
A litvánok legaliztálták a pókert, az észtek pedig nemzeti szerencsejáték platformot hoztak létre. Kissé el vagyunk maradva megint...

Hidegebb napokra (Olvasónk küldte)

Minden évben azért készítek naptárat, mert úgy érzem, hogy van még bennem valami új, amit meg szeretnék mutatni. Nem hiszem, hogy még negyvenöt évesen is készítek még naptárat, nem akarok unalmassá válni.
(Bódi Sylvi - Blikk)

       

Ön utálja most Kovács Lázárt?
Nem. Az ő dolga, hogyan él.
Igen, mert botrányosat művelt.
Miért tenném? Csak nem értem...
Várjuk ki, mi lesz ennek a vége...