Axel médiaaxel.huextrem.hubudomagazin.huhegyem.hugo4Infos.husportime.hu21szamurájbankhirek.hu
Axel RSS
axel.hu  |  2010. március 16.   |  08:21
Béres Alexandrának hárman is segítenek
Béres Alexandra nehezen mondana le a curlingről. Szerencséjére kislányára hárman is vigyáznak a családban, így ismét járhat edzésekre. Sőt, néhány héttel ezelőtt a család egy curlingverseny miatt elutazott a cseh fővárosba is.


"Édesanyámon és a férjemen kívül a húgomra is bármikor nyugodtan rábízom Pannát. Szóval három bébiszitterem is van. De idegenekre nem bíznám! Ha ők nem érnek rá, inkább lemondom a programomat. Szerencsére a férjem, aki eddig is imádott gondoskodni rólam, most még felelősségteljesebben viselkedik. Hónapokkal előre tervezget, már a nyári programokat is sorra vette. Májusban hármasban szeretnénk meglátogatni Krisztián szüleit Amerikába, Michigan államba megyünk" - mondja Szandi, aki amióta édesanya lett, nem tud teljesen a munkára koncentrálni.

"Negyedannyit sem dolgozom, mint korábban. A napi tíz-tizenkét órás munkából nagyon visszavettem. Tárgyalni azonban gyerek mellett is tudok, ahogy egy-két aerobikórát is szívesen megtartok. Jó érzés, hogy nincs rajtam egy gramm súlyfelesleg sem, sőt kicsit vékonyabb vagyok, mint azelőtt. Nekem a sport segített, és a szoptatással is naponta négy-ötszáz kalóriával égetek el többet. Nem fogyókúrázom, sőt jobb étvággyal eszem, mint valaha."

stop.hu


Megannyi Fekete Péter: akiknek nem fekszik a világbajnokság
Tíz ismert pókerjátékos. Mindannyian milliomosok. Egy dolog köti össze őket: egyiküknek sincs WSOP-karkötője, pedig a tudásuk és tapasztalatuk meglenne hozzá.
Furcsa és gyilkos szerencsejátékok – Az orosz rulett
Fogunk egy revolvert, kiürítjük a tárat, és beleteszünk 1 darab lőszert. Aztán megpörgetjük a tárat, és egy gyors mozdulattal visszacsapjuk a helyére. Ezután a pisztoly csövét a halántékunknak illesztjük, és meghúzzuk a ravaszt. A tapasztalatok szerint az áldozatok 90 százaléka erős alkoholos befolyásoltság alatt játszott.
Lehet, hogy ott hideg van, de a pókert melegen ajánlják
A litvánok legaliztálták a pókert, az észtek pedig nemzeti szerencsejáték platformot hoztak létre. Kissé el vagyunk maradva megint...

Hidegebb napokra (Olvasónk küldte)

Minden évben azért készítek naptárat, mert úgy érzem, hogy van még bennem valami új, amit meg szeretnék mutatni. Nem hiszem, hogy még negyvenöt évesen is készítek még naptárat, nem akarok unalmassá válni.
(Bódi Sylvi - Blikk)

       

Ön utálja most Kovács Lázárt?
Nem. Az ő dolga, hogyan él.
Igen, mert botrányosat művelt.
Miért tenném? Csak nem értem...
Várjuk ki, mi lesz ennek a vége...