Hammer 940x116

Sorozatban harmadszor lett világbajnok Gary Hunt

2012.10.18.
(0 szavazat)
Szerző 
Mindössze két pont döntött a világbajnoki cím sorsáról az Ománi Szultánságban rendezett sziklaugró világbajnokság záró állomásán. A brit Gary Hunt legnagyobb riválisán, a kolumbiai Orlando Duque-n kerekedett felül.

A 28 éves Hunt
a már névjegyének számító triple quad ugrásával állította be a győzelmet érő 506.85 pontszámot, amit az Ománi Szultánságban található Wadi Shab 27 méter magas sziklafaláról. A negyven fokos hőségben rendezett versenyt Kábúsz bin Szaíd al-Búszaíd szultán is végignézte.

A sorozat veterán világbajnokának számító 38 éves Duque sorsa a zsűrik kezében volt. A drámai végjáték utolsó ugrását - amivel megnyerhette volna a versenyt - a kolumbiainak kellett bemutatnia. Duque egy három csavaros tripla hátraszaltót választott befejezésül, amit nagyszerűen sikerült is megugrania. Az ugrást követően az ötezres nézősereg figyelme rögtön a zsűrik táblájára szegeződött, azonban a döntéshozók csupa kilencest mutattak fel, ami nem volt elég a brit legyőzéséhez.

"Életem legidegtépőbb pilanatait éltem át, amíg Orlando pontszámaira vártam." - nyilatkozta Hunt. "Láttam hogy egy nagyszerű ugráson van túl, de nem akartam számolgatni. Csak vártam amíg a számok megjelentek a kijelzőn, nem hittem el hogy ilyen szorosan alakult a vége. Életem legjobb versenye volt!" - zárta interjúját az angol.

Duque a 2012-es szezon balszerencsése lett.
A tavalyi szezon nagy részét sérülés miatt ki kellett hagynia, majd miután visszatért nagyon sokáig vezette a pontvadászatot, végül pedig nagyon kevéssel ugyan, de elvesztette a címért folytatott párharcot.

A kolumbiai ellentetje az újonc David Coulturi volt, aki nagyszerű debütáló szezonon van túl. Az amerikai versenyző több mint 400 pontot szerzett Ománban, amivel megszerezte az ötödik helyet a világbajnoki ranglistán, ezzel pedig automatikusan kvalifikálta magát a jövő évi Cliff Diving sorozatra.






Top