Hammer 940x116

Szárnyalj, mint Madár! Már keresik az új bajnokokat!

2013.06.04.
(0 szavazat)
Szerző 
Erdei Zsolt nem adta fel, építi a jövőt. És nemcsak a sajátját, bárkiét, aki kedvet érez a világbajnok csapatában/csapatával, önálló egyesületében edzeni.

Júniustól világbajnokokkal edzhetünk.
Igen, mindenki – bárki, aki ellátogat az óbudai Sunrise Crossfight Arénába.

A megnyitóról már korábban beszámoltunk, a tulajdonos Dr. Szieben Lászlóval készült exkluzív interjúval együtt. Ahogyan korábbi cikkünkben is említettük, a megnyitó több nagy bejelentés napja is volt egyben. Többek között ekkor értesülhetett a világ az EZS SE megalakulásáról is.

Madár, Tozó, Dr. Szieben

Erdei Zsolt „Madár” ökölvívó világbajnok megnyitotta saját egyesületét, s annak kapuit.

„Amikor egy aktív pályafutás véget ér, az egyben azt is jelenti: ideje valami másba fogni” – jelentette ki a bokszoló. „Mi is lehetne ez számomra, ha nem az ökölvívás maga – 28 év tapasztalatát átadni.”

A megnyitó keretein belül az első igazolt versenyző, Vincze Zoárd meg is kapta az Erdei Zsolt Sportegyesület egyes sorszámú tagsági igazolványát.
A tízéves harcos többek között a K-1 interkontinentális világbajnoki cím büszke tulajdonosa:




Következő, júniusra tervezett mérkőzése sajnos az ifjú mester vírusos megbetegedése miatt elmarad, de biztos, hogy hamarosan újra ringbe száll.

A hétéves kor óta kyokushin karatézó K-1 tehetség tízévesen megszerzett világbajnoki övének birtokában úgy döntött, idejé más felé fordulni, teljes erőbedobással, így most az ökölvívás mellett tette le voksát.
Addig is gyakorolhat Madárral, ebből egy kis ízelítőt már a közönség is kapott:



Az EZS SE várja a fiatalokat (is), lányokat-fiúkat egyaránt, mert – mint az elhangzott – sosem lehet tudni, kiből lesz bajnok, melyik a következő jobbos vagy balos király.

"Szeretettel várunk bárkit, aki úgy érzi, még nem ismeri a magyarok Istenét, de a hobbisták is jöhetnek".
Nemcsak iskolásokat és gyermekeket invitálnak, hanem akárkit, aki a munka után inkább mozgással vezetné le a feszültséget, vagy az egész napos ülés után felpezsdítené izmait.
Erdei és menedzsmentje is régóta hangoztatja ugyanis, hogy céljuk, a képernyő helyett az aktív pihenés, a sport felé mozdítani az embereket.

Erdei arról is beszámolt, hogy nincs lezárva a pályafutása.
Amerikai menedzsere keresi számára a megfelelő ellenfelet. Arra a kérdésre, hogy akkor valóban számíthatunk-e arra, hogy visszalép a nemzetközi porondra, így válaszolt:

“Nagyon remélem. Bízom benne, hogy igen. Amerikából a promóteremtől folyamatosan várom a hírt, hogy olyan, megfelelő ajánlat érkezett be hozzá, hogy igent válaszolhatok a kihívásra. Július 13-ra már érkezett egy ajánlat, ám azt visszamondtuk. Ha minden megfelel, akkor megvalósulna az a közösen dédelgetett álom, hogy itt, a Sunrise Crossfight Arénában készülhessek fel a következő mérkőzésemre.”



S ha már adódott a helyzet, arra a kérdésre is válaszolt, hogy a sok szemtanú szakember szerint is felháborító utolsó mérkőzése belőle mit váltott ki:

“Közvetlenül a mérkőzés után nyugodtan, higgadtan tudtam tudomásul venni az igazságtalanságot. Aztán idővel már egyre asztalcsapkodósabb hangulatba kerültem, ahogy visszagondoltam az eseményekre.”

Most azonban már nem "visszafelé" tekint, csakis előre.
Az egyesült nemcsak már bizonyított gyerkőcöket vár, ezért az EZS SE Ökölvívó Szakosztálya Erdei Zsolttal az élen, már toborzásba is fogtak:
TOBORZUNK június 3-tól minden nap 15.00-18.00 óra között a Sunrise Crossfight Arenaban, az Eurocenterben. Várjuk azon 10-18 év közötti fiatalokat, akik érdeklődnek, kedvet éreznek az ökölvívás iránt, és Erdei Zsolttal szeretnének edzeni.




Erre lehet még nézelődni: https://www.facebook.com/ERDEIZSOLTSPORTEGYESULET?fref=ts
 
Top