Hammer 940x116

Bob Álomparkja

2013.08.03.
(0 szavazat)
Szerző 
Burnquist nem viccel. A srác profi, a szó legszorosabb értelmében, ráadásul a MegaRamp mestere. A videósorozatát is szenvedélyének szenteli. Vétek kihagyni! Óriási. Szó szerint. Elképesztő.

Elképesztő, amint Bob Burnquist művel.
 Amit meg mer tenni. A skate világában persze szinte minden mostani pro-ról elmondható, hogy csodagyerekként kezdte, s így természetesen a 11 éves sao paulo-i fiú is. Ő ráadásul akkor, amikor ez a sport brazíliában, de még a világban sem terjedt el.
Ami talán kiemeli az Oakly deszkását a többi pro közül, hogy ő gyerek is maradt - abból a szempontból, hogy az a gyermeki bátorság, a félelem hiánya máig megmaradt.



Tizennégy évesen már profi volt. Bemutatkozása kapásból egy első hely az 1995-ös Slam City Jam-en, azóta pedig a Vert és a MegaRamp nagymesterévé avanzsált. Persze hozzájárulhat mindehhez, hogy  dél-kaliforniai otthonában, amit szerényen csak Dreamland-nek hív, neki magának is van szép naaaagy félcsöve és persze minden, ami kell.

Ugyanakkor tudománya nem állt meg a deszkázásnál. Szereti vinni az olimpiai lángot, az ejtőernyőzést és a bázis ugrást, repülőt vagy helikoptert vezetni, valamint imádja gondozni a saját kis farmját.

Folyamatos fejlődése megérdemelt helyet szerzett neki a hierarchia csúcsán, s még a nagy Tony Hawk is úgy hivatkozik rá, mint kedvenc deszkására.
Híve az egészséges életnek, az emberiességnek és gyakortolja is: imádja, ha segíthet másokon, hogy kihozzák magukból ők is a maximumot.

Ahogyan ő: 

(Külön felhívnánk a figyelmet a végén a helikopterből a MegaRamp-re érkezésre is!)



Igen, ez a sorozat is erről szól: a legmélyebb magán-szférába, a saját Dreamland-be, álomvilágába enged bepillantást, ahogyan épült a saját parkja, ahogyan használja... tele olyan résszel, amelyek a 2010-es filmből is kimaradtak.



Érdemes elnézelődni honlapján is: 
http://www.bobburnquist.com
Top