Hammer 940x116

A WWL esélyes magyar madárember halott

2013.10.09.
(0 szavazat)
Szerző 
Holtan találták a magyar mókusruhás bajnokot, Kováts Viktort, miután kedden edzés közben 700 méteres magasságból lezuhant. A pilóta a hétvégi világversenyre készült, amelyre ezüstérmesként kvalifikálta magát.
 
Kedden még csak eltűnéséről számolt be a kínai hírügynökség, szerda reggelre azonban megtalálták a magyar ugró holttestét.

Kováts Viktor más nemzetek pilótáival,  együtt edzett kedden a Tienmen-hegy oldalában az október 12-13-i WWL (World Wingsuit League) világbajnokságra. 

A tizenhat induló közül negyedikként ugrott, s egy széllökés rögtön eltérítette tervezett útvonalától, úgy látták, ejtőernyője technikai hiba miatt nem nyílt ki, így ő körülbelül 700 méter magasró lezuhant.

Azonnal keresni kezdték, közel kétszáz rendős és tűzoltó indult a nyomába, de estig csak egy véres sziklát találtak. Éjszaka is folytatták a kutatást a reflektorok fényében. Holttestét egy száz méter magas sziklaszirt tövében találták meg reggel a mentősök - jelentetet a kínai Hszinhua hírügynökség.

Báthori Béla pekingi magyar főkonzul az MTI-nekelmondta, hogy a nagykövetség folyamatosan kapcsolatban áll az illetékesekkel, információk szerint folyamatban van a holttest leszállításra a hegyről. Személyazonosságának hivatalos megállapítására, a családtagokkal a kapcsolat felvételére ezt követően kerül majd sor.

Kováts Viktort 1250 alkalommal hajtott végre ejtőernyős ugrást, és 250 bázisugrás volt mögötte. Szárnyasruhával (wingsuit) 700-szor ugrott. Kováts a szárnyasugrás háromszoros magyar bajnoka, a svájci Stechelbergben 2012-ben megrendezett ProBASEszárnyasugró bajnokságon a dobogó legfelső fokára állhatott.

A pénteken másodszor megrendezésre kerülő WWL világbajnokságra a szeptemberi meghívásos kvalifikációs versenyen, a svájci  Schattenloch kanyon a Szputnyik néven ismert helyszínén nyújtomásodik legjobbként került be.

A verseny hivatalos FB oldalán és honlapján mély gyászban emlékeztek meg társukról:

Mélyen szomorúsággal tölt el bennünket Kováts Viktor halála. Gondolataink és imáink szüleihez, barátaihoz szállnak e nehéz időkben. Emlékezetünkben mint az élet és a kalandvágy szenvedélyes szerelmese él majd, minidg hiányozni fog a wingsuit világból.

A tragédiához vezető eseményeket alaposan átvizsgáljuk és megfelelő módosításokat hajtunk majd végre a jövőben a Wingsuit Ligában.

Már az elmúlt három évben is szorosan együttműködtek a sportolók, gyártók és szakemberek a biztonsági kérdésekben. Mégis, amikor egy sportban világszintű megmérettetésre kerül sor a legmagasabb szintre jutva, az minden sportban kockázatokat rejt. Viktor háromszoros országos bajnok és nemzetközi szinten is komoly versenyző volt.

RIP testvér.


 
Top