Hammer 940x116

Hogyan mondjunk nemet?

2013.09.19.
(0 szavazat)
Szerző 
Apró fogalmazásbeli különbségnek tűnik, hogy azt mondjuk-e, hogy „nem tehetem” vagy azt, hogy „nem teszem”. Kutatások azonban azt mutatják, hogy a kétféle megfogalmazás használatának komoly következményei is lehetnek.

Ha hatékonyabb és egészségesebb életet szeretnénk élni, akkor nem árt, ha megtanuljuk az egyik legfontosabb készséget: azt, hogy hogyan mondjunk nemet. Ha képesek vagyunk nemet mondani bizonyos nem kötelező elfoglaltságokra, több időnk marad saját magunkra: regenerálódni, megújulni.

Több időnk marad mindarra, ami fontos számunkra, ha nemet tudunk mondani a figyelmünket elterelő dolgokra. Ha pedig azzal foglalkozunk, ami számunkra fontos és érdekes, könnyebben fogjuk elérni céljainkat, és elégedettebbek, boldogabbak lehetünk – derült ki a lifehacker beszámolójából, amely a visszautasítás módjaival foglalkozó kísérleteket gyűjti össze.

Hogyan állhatunk ellent a minket céljainktól elvonó tényezők kísértésének? 

Nem egyszerű, de a kutatások azt mutatják, hogy szokásaink kis változásai is eredményesek lehetnek. Az egyik ilyen például az, hogy hogyan, milyen nyelvi formában mondunk nemet.

Hogyan mondjunk nemet?
Egy kísérletben 120 diákot osztottak két csoportra;
az egyik csoport tagjainak bizonyos kérdésekre azt kellett válaszolniuk, hogy „Nem tehetem”,
a másik csoportba tartozóknak pedig azt, hogy „Nem teszem”.

Az alanyok különböző kísértéseknek voltak kitéve, és erre kellett a fentieknek megfelelően válaszolniuk. Például amikor megkínálták őket fagylalttal, az első csoport tagjai úgy utasították vissza, hogy „Nem ehetek fagylaltot”, a második csoportba tartozók pedig így: „Nem eszem fagylaltot”.

Először minden résztvevőnek válaszolnia kellett néhány kérdésre, amely független volt a vizsgálattól. Amikor ezután távoztak, azt hitték, hogy a vizsgálatnak vége is, de valójában csak ekkor kezdődött. Amikor ugyanis el akarták hagyni a szobát, felajánlottak nekik kis ajándékokat. Mindenki választhatott egy szelet csoki és egy müzliszelet között. A vizsgálatban azt rögzítették, hogy ki melyik édességet választotta.

Az eredmény a következő lett: azoknak a diákoknak, akik azt mondták, hogy „Nem ehetek X-t”, 61 százaléka választotta a szelet csokit, míg azoknak, akik a „Nem eszem X-t” válaszolták, csak 36 százalékuk választotta a csokit. Tehát egy ilyen kis nyelvi különbség megnövelte az esélyét annak, hogy a diákok az egészségesebb müzliszeletet válasszák. A kísérlet azonban itt még nem ért véget...

Hogyan segít a jó megfogalmazás abban, hogy nemet mondjunk?

Ha sorozatos, állandó kísértésnek vagyunk kitéve, akkor előbb-utóbb elbukunk: egy darabig nemet mondunk, aztán... Különösen, ha a cél hosszútávú.
Ha közeli határidőre kell elérnünk valamit, a belső sürgetés segít, hogy távoltartsuk magunkat a célunktól eltereleő dolgoktól. Ha azonban a célszalag még messze van, könnyebb megállni egy kis kitérőnél.

Ilyenkor is segít, ha rászoktatjuk magunkat arra, hogy a "Nem tehetem." helyett a "Nem teszem" kifejezést használjuk. Így nem egy külső tényezőre fogjuk rá, nem egy gátat érzékelünk, nem visszafogó korlátot. A "Nem teszem" az én belső, határozott döntésem.



Az általunk használt szavak segítenek döntésünk megerősítésében, viselkedésünk irányításában. 
Ráadásul az általunk kimondottak visszahatnak az agyunkra, így hatással vannak a jövőbeli viselkedésünkre is.
A „Nem teszem.” használata esetében olyan választ adok, amely éppen azt sugallja, hogy urai vagyok a helyzetnek. Megerősíti az elhatározást és az akaraterőt.

Ha rendszeresen így fogalmazunk, az visszahat a gondolkodásunkra, és ez befolyásolja majd a döntéseinket is.

Forrás: nyest.huhttp://lifehacker.com/a-scientific-guide-to-saying-no-1293242273
Top