Hammer 940x116

Életmód

A brit UC Irvine kutatói az agy tanulási mechanizmusát tanulmányozták, hogy tanulási nehézségeken, memóriazavaron javíthassanak. Feltárva és megértve a rögzülési…
Sültpaprika lekvárból, kakaós mandulapiskótából, olvadó étcsokoládé mousse-ból áll az a torta, amely megnyerte az Egy Csepp Figyelem Alapítvány hobbicukrászoknak szóló…
Egyetemisták örökbefogadására buzdítanak a spanyol egyetemek, mert sok hallgatójuk nem tudja folytatni tanulmányait az emelkedő tandíjak és a csökkenő állami…
Interaktív videojátékra emlékeztető "7 D-s" mozi hódít Sanghajban, ahol a várakozásokat felülmúló sikert arató próbaüzem után ősszel nyithat az első…
Az alvás erősíti az agysejteket azáltal, hogy újratölti az idegrostok szigetelését - állapították meg amerikai kutatók, akik újabb okát fedezték…
A menopauza tüneteit enyhítő hormonkezelés növelheti a mellrák kockázatát, ám inkább a normális súlyú, nagy mellszövet-sűrűségű, európai vagy spanyolajkú nőknél…
A 19-29 év közötti fiatalok relatív többsége, 44 százaléka szerint elsősorban az anyagi körülmények és a családi háttér határozzák meg…
Egy brit tanulmány szerint a bekapcsolt tévé előtti alvás depressziót okoz - a hörcsögöknél egészen biztosan.
7 / 28 oldal
Top