Hammer 940x116

Tállyán, a Tokaji borvidék festői településén, a tavalyi sikeres indulás után idén már két alkalommal – júniusban és szeptemberben – várja összművészeti hétvégére látogatóit a gyermekbarát Kerekdomb Fesztivál. A könnyű- és komolyzenei koncertek, színházi előadások, kiállítások és bortúrák mellett számos sportprogrammal is készülnek a szervezők. A Sportime Magazin ezekből szemezgetett.

A Kerekdomb Fesztivál jól példázza, hogy egy kulturális fesztiválon is hangsúlyos szerepet kaphat a sport. A nyárindító fesztiválon (2017. június 16-18.) a résztvevők félmaraton tehetik próbára állóképességüket. A távot 260 méteres szintkülönbséggel, változatos terepviszonyok között (aszfalton, murván és földes talajon) futják le a résztvevők. A versenyt egyénileg vagy 3 fős csapatban teljesíthetik az indulók.

 „A futás esszenciáját az igazán változatos terep adja, amely izgalmas tájakon, dűlőkön vezet át a csodálatos Tokaj hegyaljai borvidék helyszínén. 2016-ban, a Kerekdomb Fesztivál első évében közel háromszázan vettek részt a félmaratonon, valamint a 7 kilométeres futóversenyen. Az első helyezett tavaly kevesebb, mint másfél óra teljesített a 21.5 kilométeres távot” – mondta el Hrutka János, válogatott labdarúgó, a sportprogramok vezetője, aki hozzátette, hogy szeretnék, ha idővel a régió meghatározó félmaratonjává válna a program.

A Kerekdomb nagy hangsúlyt fordít a gyerekkel érkező családokra is; a fesztivál ideje alatt játszóházzal és kreatív programokkal várják a kicsiket, de a sport sem maradhat ki: számukra 1 kilométeres Ludas Matyi gyermekfutamot indítanak a szervezők.

Idén biciklis programmal is színesedett a sportprogramok palettája: akik inkább tekernének, azokat júniusban 10 kilométeres Dűlőbringa futammal várják a dombok. A rendezők úgy állították össze az útvonalat, hogy az a gyerekkel bringázók számára is teljesíthető és biztonságos legyen.

Akik csak a dombok között sétálnának, azoknak a Hosszúlépés csapata kínál új, tematikus, a környék izgalmas titkait felfedő gyalogtúrákat.

Az őszi fesztiválon (szeptember 8-10. között) a félmaratoni megmérettetés mellett a tradicionális, 7 kilométeres Mád-Tállya futással várják majd a vállalkozó kedvű fesztiválozókat.

 

Online regisztráció a sportprogramokra: www.kerekdombfeszt.hu/sportprogramok 

Részletes programkínálat: www.kerekdombfeszt.hu

Jegyek itt: https://tixa.hu/nyarindito_kerekdombfesztival2017

Top